A vasúttársaság pénteken az MTI-vel azt közölte: az elkövetkező napokban az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti a szerelvényekben, és különös figyelmet fordít a balatoni vonatokra. A közlemény szerint a MÁV-START az előző hétvégék tapasztalatai, továbbá a balatoni és a velencei-tavi rendezvények miatt arra számít, hogy ezeken a vasútvonalakon jelentősen nő az utasforgalom péntek délutántól vasárnap estig; csak ezen a hétvégén mintegy százezren utazhatnak a balatoni vonatokon.
A szakemberek az ország más területeiről tizennégy járművet csoportosítottak át a balatoni vasútvonalakra, így a tó körül közlekedő szerelvények az eddiginél is hosszabbak lesznek. A vasúttársaság szombaton mentesítő vonatot is indít, amely délelőtt a főváros felől a Balaton északi partján, míg visszafelé, Budapest felé a tó déli partján közlekedik.